Érzések - Feelings - 感情

Na, megint itt vagyok, és ma arról fogok mesélni egy kicsit, hogy belülről milyen érzés volt az utolsó pár nap otthon, meg az első pár nap itt. Szóval addig egész jól elvoltam, amíg haza nem költöztem Gödöllőre, addig még rettentő távolinak tűnt ez az egész. Igazán a Gödöllőn töltött utolsó pár napban tudatosult bennem, hogy olyan dolgokat, amik addig teljesen természetesek voltak, mint pl. hogy mindenkivel kb. akkor találkozok, amikor csak akarok, azokat most egyik pillanatról a másikra el fogom veszíteni. És hát emiatt elég rossz lelkiállapotban voltam kb. egészen addig, amíg leszállt a gép itt Tokióban. És ha jól láttam, akkor nem csak engem viselt meg ennyire a dolog...

Azzal végig tisztában voltam, hogy meg kell majd fizetni a változás árát, de azt nem gondoltam, hogy ennyire sokba fog kerülni... Berlin idején pl. sokkal kevésbé volt megrázó a költözés. Mindenesetre az biztos, hogy ha itt mégse jönnének össze a dolgaim, akkor mégegyszer nem teszem ki ennek a családomat, meg magamat. (Persze az is biztos, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy összejöjjenek.)

Leszállás után viszont elég hamar elmúltak ezek az érzések... Egyrészt mert rögtön egy csomó ügyet el kellett intézni, másrészt meg mert apránként előjöttek azok a dolgok, amik miatt ide akartam jönni. Mondjuk még így két hét után is eléggé álomszerű ez az egész. Még mindig nem tudatosult bennem teljesen, hogy tényleg sikerült, és tényleg itt vagyok! És hát (pláne elnézve az otthoni híreket) egy pillanatig sem gondolom azt, hogy jobb lett volna otthon maradni, vagy hogy el akarok menni innen. Sőt!



I'm back again, and today I'll write about how my last few days at home and first few days here felt from my point of view. So I was alright until I moved home to Gödöllő, because until then it all seemed to be so far away. But during my last few days in Gödöllő, it downed on me that in an instance, I was going to lose a lot of things that had been so natural to me until then. Things like being able to see everyone whenever I want to. And I was feeling very depressed because of this until my plane landed here in Tokyo. And if I'm not mistaken, I wasn't the only one...

I knew all along that I'd have to pay the price of the changes, although I never thought it would be this expensive... For example, when I moved to Berlin, these feelings were much less unbearable than now. Anyway, in the off case things don't work out for me here, I certainly won't put my family or myself through this again. (Of course, I'll certainly devote all my efforts to make things work out for me here.)

However, these feelings disappeared quite fast after landing. Part of the reason was that I had to take care of a lot of administration right away, and another part was that the small things for which I wanted to come here started appearing one-by-one, little-by-little. Although even after two weeks, it still feels like I'm in a dream. I still haven't realized fully that I really made it, I'm really here! And (especially looking at the Hungarian news) I don't feel at all like it would have been better to stay at home, or I want to leave here. On the contrary!



おはよう、また出てきた！
今日は、ちょっとうちで過ごした最後の数日間とこっちに過ごした最初の数日間についてはなそうと思ってた。
実は、ゴドッローの家族の家に引っ越したまでずいぶん平気だったよ。
あの時までここに来るのがずーっと遠くにあるように見えた。
ゴドッローで過ごした最後の数日間だけ、あの時まで当たり前だった大切なことを一瞬間で失うことを意識した。
例えば、皆といつでも会えることを。
そのせいで、成田での着陸までずっと最低の気分だった。
その上、見た限りでは私だけじゃなかった…

この変化の料を支払うべきだと最初から分かってたが、こんなに高くなるとは全然思わなかった…
例えば、ベルリンに引っ越した時に皆との別れが全然これほどに辛くなかった。
だから、もしも何かの理由で幸せな生活ができなかったら、絶対に二度と家族をこんな目にあわせない。
まっ、家族も、自分もね。
（当然のことに、これから全力でここで幸せな生活ができるように頑張るけどね。）

着陸の後、この暗い感情が完全に消えたんだ…
最初から色んなやらなきゃいけない用事があったし、ここに来たい理由になったものも、少しずつ現れてきた。
でも、２週間も立った今も夢の中にいる感覚だなあ。
まだ今も「本当にやった！」、「本当にここに来た！」ってことを完全に意識していない。
その上、（特にハンガリーのニュースを見れば）うちに残ったほうがよかったとか、ここから離れていきたいとか全然思わない。
その逆だ！